Az alku írtatlan szabályai (3. rész)
Vissza

Közzétéve: 2017.02.06.

Ingatlan vásárláskori alkudozás esetében fontos kitapintani az eladó határait és illik azt tiszteletben tartani. Ha túl rámenősekké válunk és túlzottan az ár alá megyünk, nem kívánt hatást érhetünk el, ami akár meg is hiúsíthatja a vásárlást. Nem szabad elfelejteni, hogy az eladó minden esetben elfogult. Az adott lakás vagy ház szolgált számára otthonul, amit ő is megvett, felújított és saját ízlésére alakított. Számára fontos emlékek kötik az ingatlanhoz, amitől többet ér számára, mint ami a lakás reális értéke. Természetesen két lábbal a földön áll, mégis egy érzelmi szál köti az ingatlanhoz, amit nem szabad egy szélsőségesen alacsony árajánlattal megsérteni. Puhatoljuk ki, hogy számára hol van az a határ, amit érinteni lehet, de átlépni nem tanácsos.

az-alku-irtatlan-szabalyai-3

Emellett, ha valóban sikerrel szeretnénk járni, érdemes három dolgot sugározni magunkból. Első, hogy valóban potenciális érdeklődők vagyunk, ezért vegyen minket komolyan a lakás tulajdonosa.  Emellett lényeges, hogy fizetőképesek legyünk és erről tudjon is az ingatlan értékesítője. Harmadrészt pedig legyünk megfontoltak és semmit se hamarkodjunk el. Bármennyire is tetszhet az adott lakás illetve ház, ne hozzunk hirtelen jött ötlet alapján döntést. Gondoljunk át minden lépést, informálódjunk a tulajdonos szándékait illetően is és csak azután tegyünk lépéseket. Mindkét felet akkor fogja el a sikerélmény, ha valamit engednek neki, ami nem feltétlen csak pénzbeli engedmény lehet. Ez megvalósulhat bútorokat, kiköltözés dátumát vagy a kiválasztott ügyvédet tekintve. Ha pedig valaki kap a másiktól, sokkal szívesebben is ad, így lesz meg az egyensúly. De ezt csak is átgondolva és megfontoltan lehet megtenni, másként nem tud megvalósulni a bizalom és mindkét félben hiányérzet alakul ki. Jobb esetben így is megvalósul az ingatlan vásárlás, rosszabb esetben a tulajdonos és az érdeklődő útjai elválnak.

Az előzőekből az is leszűrhető, hogy nem tanácsos siettetni a folyamatot. Ingatlan vásárlás esetén fontos tényező az idő is. Természetesen nem jó elhúzni se a dolgot, de nem tanácsos siettetni sem az eladót, mert az bizonytalanságot válthat ki belőle, ami nem lendíti előre az értékesítést. Viszont célszerű lehet már a tárgyalások elején egy határidőt szabni, amihez mind a két fél tudja magát tartani. Hiszen félő, ha túl sokáig tart az egyezkedés, akkor idő közben kaphat egy jobb ajánlatot is a ház tulajdonosa és eltántoríthatja a velünk való megegyezéstől.