Illetékfizetés és egyéb kötelezettségek
Vissza

Közzétéve: 2016.10.17.

Minden lakás és ház vásárlása, illetve eladása után kötelezettségünk jön lére adófizetés formájában, melyet a NAV felé kell megfizetnünk. Ennek különféle mértéke lehet, de természetesen kedvezmények is igényelhetők az államtól, ezért érdemes minden erre vonatkozó információnak utána nézni.

csepelingatlan_2_hir

 

Attól függetlenül, hogy épp eladók vagy vevők vagyunk, szeretünk előre kalkulálni a későbbi bevételekről és kiadásokról, melyek közé szükséges besorolni az adófizetési kötelezettséget is, hogy ne érjen minket meglepetés a későbbiek folyamán.

A vevők számára az idei évben szükséges fizetnivaló megnevezése lakások és házak esetében is az ún. visszterhes vagyonátruházási illeték, melynek mértéke minden esetben a vételár 4%-a lesz. Abban az esetben, ha valaki csupán résztulajdonos egy új lakás vagy ház esetében, akkor csak a tulajdoni hányadához mérten kell illetéket fizetnie, nem pedig az egész vételár után.

Illeték kedvezményre is jogosult lehet a tulajdonos, például abban az esetben, ha az új lakás megvásárlása egy évvel egy másik lakás eladása után következik be, illetve a vásárlást követő egy éven belül egy újabb ingatlan megvásárlása történik. Ezt nevezik cserét pótló vételnek, mely igénylése esetén a NAV-ot időben kell értesíteni és kérvényezni tőle az illeték kedvezmény kiszabását.